A tudat, hogy egy film a több mint ezer gyermeket molesztáló bostoni papok leleplezéséről szól, a legkényelmetlenebb képekre is felkészít. Szinte már látjuk is az izzadt kezükben rózsafüzért szorongató, kéjes arcú atyákat, a rettegő kicsiket és a halálvágyó roncsokat, akikké utóbbiak váltak. Jó hír, hogy az idei legjobb film és eredeti forgatókönyv Oscar-díját elnyert Spotlight ezek közül alig mutat valamit.
Felesleges is volna, ugyanis ezt már megtette az Our Fathers (2005) című tévéfilm, amely elég részletesen körbejárta a 2002-ben kirobbant botrányt és bemutatta annak érintettjeit. Az eseményeket nyilvánosságra hozó, Spotlight (reflektorfény) elnevezésű oknyomozó csapatnak a két Emmy-díjra jelölt alkotásban csupán jelentéktelen mellékszál jutott, Tom McCarthy friss mozija viszont főszereplővé avatja a Boston Globe négy újságíróját. Ennek ellenére az ő lelkivilágukba is csak egy picit pillanthatunk bele, hiszen mint egy jó cikkben, itt sem a tudósító(k) személye, hanem a fokozatosan felszínre kerülő sztori a fontos.
Nem véletlen hát, hogy a Spotlightot többen is Az elnök embereihez hasonlították. Az informatív megközelítés mellett az újságírók fókuszba állítása, a helyszínek, a visszafogottság, a hivatástudat és a rendkívüli erőfeszítések hiteles ábrázolása is a rokonságot igazolja. (Ehhez kapcsolódik egy apró érdekesség: az Our Fathersben kétszer is párhuzamot vontak Nixon elnök és a bűnök felett szemet hunyó Bernard Law bíboros között.) Az igazságkeresés, valamint az ebben részt vevő személyek középpontba helyezése a Zodiákust is emlékezetünkbe idézheti, bár itt a folyamat jóval gördülékenyebb és eredményesebb.
A Spotlight lassan, lépésenként ás egyre mélyebbre. Mintha magát a tényfeltáró cikksorozatot olvasnánk, úgy jutunk el a főhősökkel együtt az egy-két érintett paptól, Law eltussolási törekvéseinek gyanújától a szomorú bizonyosságig, miközben a nyomozás végig leköti a figyelmünket. Mivel Law végül nem nyilatkozott a Boston Globe-nak, a filmben is háttérbe húzódik, az ügyről alkotott véleménye, esetleges vívódása rejtve marad. Az egyház többi képviselője is csak tisztes távolból látszik, mivel előáll a sajtó által olyannyira jól ismert „szerettük volna megkérdezni, de…” szituáció.
A másik oldal már beszédesebb, a szexuális abúzus elszenvedőinek több típusával is találkozhatunk. Különféle megküzdési stratégiák és sorsok villannak fel, éppen csak annyira, hogy ízelítőt adjanak a pokolból. Az egyik – évekkel később túladagolásban elhunyt – áldozat, Patrick McSorley összeszurkált karjára például mindössze egy röpke pillanatra közelítenek rá, a Spotlight-tag iskolatársának csillapíthatatlan sírógörcséről pedig pusztán előbbi elbeszéléséből értesülünk. De nem is kell több, így is átérezhető, min mentek keresztül ezek az emberek, akiknek tulajdonképpen – ahogy a sorstársait segítő Phil Saviano fogalmaz – a hitét rabolták el. A mértéktartó szemlélethez a zene is igazodik: a zongoradallamok ugyanolyan diszkréten kísérik a jeleneteket, ahogyan a kamera követi a riportereket természetes környezetükben. Sehol egy szívfacsaró betétdal, és a hangerő növelésével sem próbálnak elérzékenyülést kicsikarni.
Az oknyomozói munka szórakoztató és – a mozgókép lehetőségeihez mérten – alapos bemutatása mellett a Spotlight további izgalmas kérdéseket is felvet. Bizonyára sokan lennének kíváncsiak a filmben megszólaló pszichiáter (illetve mások) elméletére a megrontók mentális torzulásairól (ami az esetek többségében nem is a pedofil hajlamokban gyökeredzik), vagy arra, hogy hogyan viszonyulnak saját tetteikhez. Utóbbi iránt főleg az a rész kelti fel az érdeklődést, amikor Sacha Pfeiffer (Rachel McAdams) szembetalálja magát egy demensnek látszó atyával, aki nem tagadja, sőt, mintha természetesnek venné korábbi beteges viselkedését. E szálnak a vásznon nincsen folytatása – hiszen továbbra sem tudhatunk meg nézőként többet, mint a rövid úton elzavart újságíró –, mégis elgondolkodtató egy ilyen bizarr közjáték.
A hatásvadászat kerülése a karakterábrázolásra is jellemző. Egyedül Mark Ruffalo figurájának van kiabálós nagyjelenete, amely olyan érzetet kelt, mintha „ilyen is kell” alapon került volna a műbe, nehogy a szolid stílus teljesen kinyírja az Oscar-esélyeket. Az ominózus kismonológ így erőltetettnek tűnik, de a készítők mentségére szóljon, Robby Robertson higgadt reakciójával ennek az élét is tompították. Rezendes egyébként a legkevésbé visszafogott figura: jó szándékú, de cseppet agresszív, tapadós újságíró, aki olykor kollégái idegeit is kikezdi. Aktivitása és állandó felháborodottsága egy másik Ruffalo-szereppel, az Igaz szívvel Ned Weeks-ével rokonítja, még ha nála sokkal mérsékeltebb is. A színész alapvetően jól hozza ezt a finoman irritáló alakot, de – talán a többiekkel szembeni kontraszt miatt – néha túljátszottnak hat.
A Spotlight csoport másik három tagja egyszer sem veszíti el a fejét, a lehető legnagyobb csendben emésztik magukat. Michael Keaton Robbyja a nyugodt, meggyőző erő, aki a válaszokat erőszak nélkül, de határozottan sajtolja ki a titkolózókból, és aki leginkább érzi saját felelősségét. Rachel McAdams természetes és szeretni való, mint a buzgó katolikus nagymamáját féltő, sérült riportalanyaira empatikusan ráhangolódó Sacha, Brian d’Arcy James pedig még egy kis mosolyt is képes az arcunkra csalni a gyerekekért aggódó, lelkiismeretes Matt Carolként.
Marty Baron (Liev Schreiber), a Boston Globe nyomozást szorgalmazó új főszerkesztője szintén kicsit vicces karakter, akinek magányát, rejtélyességét és amilyen halk, olyan ellentmondást nem tűrő személyiségét Schreiber hibátlanul közvetíti. A néző, maga sem tudja miért, de úgy érzi, hogy ennek a morcos, társasági helyzetekben esetlenül mozgó fickónak igaza van. Abban mindenképpen, hogy egy évtizedeken át tartó, kiskorúak elleni bűncselekmény-sorozat nem maradhat titokban.
Hogy sok évig mégis így legyen, ahhoz nem csupán a vétkes papok és a cinkos felettesek, vagy az egyház dolgait intéző ügyvédek kellettek, hanem az is, hogy a többiek – a Boston Globe munkatársait beleértve – félrenézzenek. Ahogy a sértetteket képviselő ügyvéd, Mitchell Garabedian (Stanley Tucci) megállapította: „Ha egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell, egy egész falu kell a bántalmazásához is”. Jelen esetben ez a falu Boston volt. A Spotlight nem avatja szentté a visszaélések feltáróit, akik a kései felismerés után igyekeztek menteni a menthetőt. A lényeg nem az ő ünneplésük, hanem a figyelmeztetés, hogy vegyük észre, ha baj van. És ez nem csak az újságírókra vonatkozik.
Spotlight – Egy nyomozás részletei (Spotlight), 2015. Rendezte: Tom McCarthy. Írta: Tom McCarthy, Josh Singer. Szereplők: Michael Keaton, Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Brian d’Arcy James, Liev Schreiber, Stanley Tucci, Billy Crudup. Forgalmazza: InterCom.