A drogkartellek gyakornoki programja erkölcsileg kifogásolható. A visszautasíthatatlan ajánlatokról nem véletlenül beszélt olyan jelentőségteljesen Don Corleone. Három ember is lehet egy pár. – Efféle igazságokat tár elénk Oliver Stone legújabb játékfilmje, a Vadállatok, amelyben szokatlanul rögös út vezet egyik tengerparttól a másikig.
Chon (Taylor Kitsch) és Ben (Aaron Taylor-Johnson) példás barátságot ápol, amely az évek során stabil üzleti kapcsolattá fejlődött. Imádják a nőjüket, jól menő vállalkozást vezetnek, szép házuk és tetemes vagyonuk irigylésre méltó. „Két átlagos kaliforniai fickó, akiknek bejött az élet”, definiálhatnánk őket, ha nem árnyalná megítélésüket az, hogy egyetlen lányon, Ophelián (Blake Lively) osztoznak. „Megszokottól eltérő családmodell”, vonhatnánk meg a vállunkat, ha nem tudnánk, hogy mesés életszínvonalukat marihuána-kereskedelemből tartják fenn. „Mi lesz itt a bonyodalom?”, kérdezhetnénk, ha nem szembesülnénk már a kezdet kezdetén a nekik szóló videóüzenettel, amelyen egy maszkos idegen levágott fejek között bóklászik, zavarba ejtő rutinnal.
A sikeres drogterjesztés hátránya, hogy híre könnyen eljuthat a féltékeny, ráadásul radikálisabb eszközökkel dolgozó kollégák fülébe, akik a társulást úgy képzelik el, hogy „partnerük” vagy nekik dolgozik, vagy meghal. A mexikói Baja kartell éppen így gondolkodik, a vonakodó kishalakat pedig életük közös szerelmének elrablásával kívánja meggyőzni. A két eltérő mentalitású férfi nagyon egyetért abban, hogy a nőt nem adják.
Dögös zenével kísért öldöklés, törvényen kívüli főhősök, műfaji keveredés: a Vadállatok számos olyan elemet hordoz, amelyek egy Tarantino és/vagy Rodriguez nevével fémjelzett műben is megállnák a helyüket, bár az előbbihez való hasonlítgatást Oliver Stone a Született gyilkosok kapcsán kialakult ellentét óta vélhetően nem venné jó néven. Tény azonban, hogy a sokat megélt rendező életművén belül friss alkotása éppen az említett, 1994-es filmjével rokonítható leginkább, mivel ismét a bűn, az erőszak és egy sajátos románc áll a középpontban.
A sztori alapját Don Winslow regénye szolgáltatta, melyet hazánkban először Barbár állatok címmel adtak ki. A barbárság fogalma talán jobban össze is foglalja a moziban kirajzolódó viszonyok és személyiségek természetét, amit az is bizonyít, hogy a film feliratozása is következetesen használja a kifejezést. Értelmezés kérdése ugyanis, hogy a férfi-nő kapcsolatot ősi módon interpretáló hármas, vagy a pénzért és a drogért könyörtelen gyilkosságokra képes kartell tekintendő kevésbé civilizáltnak.
Persze egyik csapat sem skatulyázható be a jó vagy rossz kényelmes kategóriájába, nem akad olyan karakter, akit egyértelműen megítélhetnénk. A történet előrehaladtával pedig még jobban összemosódnak a szerepek. A leginkább „ártatlannak” tekinthető figura Ophelia, becenevén O, akinek szeretethiánya és korán kialakult drogfüggősége nem kis jelentőséggel bírt abban, kiket választott társul. Ben és Chon számára viszont éppen ő jelenti a drogot, amiért – eredeti szándékuk ellenére – ellenségeik szintjére is hajlandóak lealacsonyodni.
„Hősein” keresztül Oliver Stone hatásosan ábrázolja a személyiség sokoldalúságát, minden lényeges karakterben rejtőzik legalább egy másik is. Elena (Salma Hayek), a drogkartell speciális helyzetben lévő vezetője például folyamatosan váltogatja arcait, és lassan egész más megvilágításba kerül a néző előtt. Minden feltárt lélekben küzdelem zajlik, akár a tipikus Oliver Stone-arcnak tekinthető háborús veterán, Chon kísértő múltjáról, akár a buddhizmust is felülíró szükségről legyen szó Ben esetében.
A szereposztás felelősei kiváló munkát végeztek: figurák és színészek tökéletesen passzolnak. Taylor Kitsch kifürkészhetetlen tekintetű, kemény és határozott zsoldosa, Aaron Taylor-Johnson fűtől kissé fátyolos szemű filozófusa és Blake Lively napfényes mosolyú angyallánya bizarrul harmonikus triót alkot. Küzdelmüket jellemük néhány kifogásolható vonása ellenére is szimpátiával szemlélheti a közönség. Salma Hayek a Madrina (Keresztanya) megszólítással illetett nagyfőnökként sikeresen érzékelteti a nyeregből lassan kicsúszó vezető bizonytalanságát. Elena jobbkezeként Benicio Del Torót láthatjuk, akinek nyugtalanító higgadtsága egy valaha benne lakozó úriembert sejtet, aki felett azonban már régen átvette az uralmat a sötét oldal. John Travolta mint keserű sorsú, érzéseit ügyesen elrejtő korrupt zsaru már puszta jelenlétével hozzátesz az élményhez.
Az első percek fenyegető légköre és a néhány valóban brutális momentum ellenére a Vadállatok könnyed alkotás. A Travolta által egy-egy pillanatra megidézett tarantinói lazaság szintjét ugyan nem éri el, a benne ábrázolt kínzások és kivégzések pedig nem hivatottak arra, hogy mélyen megrázzanak. A néző számára csupán rövid, izgalmas utazás ez a tőle biztonságos távolságban lévő univerzumba, amelynek egyes lakói kénytelenek magukban is felfedezni az idegenekben megvetett civilizálatlanságot. A lét egy kezdetlegesebb szintjén való leragadás persze nem minden esetben negatívum, üzeni a film néhány jól elhelyezett természeti képe, amelyek az akcióban és vérben gazdag részeket is finoman ellensúlyozzák.
A fordulatos cselekmény és a lendületes megvalósítás végig ébren tartja a figyelmet, a végkifejlet pedig azt az érzést keltheti bennünk, hogy amíg jól mulatunk, maga Oliver Stone is kiveszi a részét a szórakozásból, aminek magunk vagyunk az „áldozatai”.
Vadállatok (Savages), 2012. Rendezte: Oliver Stone. Írta: Shane Salerno, Don Winslow, Oliver Stone. Szereplők: Taylor Kitsch, Aaron Taylor-Johnson, Blake Lively, Benicio Del Toro, Salma Hayek, John Travolta. Forgalmazza: UIP-Duna Film.