A hangyák ambivalens érzéseket váltanak ki az emberekből. A pokolba kívánjuk őket, ha a nappali szőnyegén masíroznak magabiztosan, amikor viszont a kertben megbolygatott lakhelyükről tojásaikat mentik, őszinte csodálatot ébresztenek. Ilyenkor hajlunk rá, hogy elfogadjuk fegyelmezett rendjük ezoterikus megközelítését, miszerint az apró testeket egyetlen, közös lélek mozgatja.
A frissen szabadult Robin Hood-tanítvány tolvaj, Scott Lang (Paul Rudd) új munkaadója, Dr. Hank Pym (Michael Douglas) segítségével végre rendbe teheti az életét. Feladata csupán annyi, hogy egy különleges ruhába bújva rendszeresen összemenjen, és hangyacsapatot vezetve nyomja le a gonoszokat, élükön Pym egykori mentoráltjával, Darren Cross-szal, (Corey Stoll), aki a gúnyát elítélendő célokra – többek között „békefenntartásra” – használná. És hogy miért nem a Bosszúállókat hívják? Annak is megvan a maga oka. A történetről legyen elég ennyi, hiszen minél több szuperhősmozi születik, annál nyilvánvalóbb, hogy ezen a téren továbbra sem várható forradalom.
Az egyhangúságot Hollywood két véglet alkalmazásával igyekezik megtörni: komoly, realizmusra törekvő hangvétellel és önparódiába hajló komikummal. Peyton Reed rendezésénél a második opció nyert, ami nem csoda, hisz bajos volna melankolikusan elmerengeni egy szárnyas hangyán lovagoló fickó tragikus sorsán. (Még ha fel is sejlik a megindító bölcsesség: az igazán fontos dolgokért érdemes szubatomira zsugorodni.) Maradt tehát a – Marvel-univerzumot számos utalással és fricskával duzzasztó – humor, ami, ha nem is mindig fergeteges, stabilan végigkíséri a filmet, és a legtöbb csöpögős párbeszédet még időben visszarántja a kínosság csapdájából.
A címszerepben a szeretni való figurákra szakosodott Paul Rudd tündököl, aki a Jóbarátok Mike-jaként arról is képes volt meggyőzni, hogy tolerálja élettársa lakásban nevelt patkánykáit. Ezek után ne hinnénk el neki készséggel, hogy a bűnözést szívjóságból választó, szerető apa, aki voltaképpen igazi főnyeremény? Hát megbolondult a felesége, amikor elvált tőle? Rudd már puszta megjelenésével jópofaságot és melegséget sugároz, megmozdulásai kellőképpen lazák.
A visszafordíthatatlanul elbácsisodott Michael Douglas sokat látott tudósa már kevésbé szórakoztató, a lányát, Hope-ot alakító Evangeline Lilly pedig kissé savanyú arcával és elidegenítő frizurájával jeges első benyomást kelt, ami a későbbiekben sem oldódik. A Rudd-dal kialakult kémia feltehetően emiatt olyan gyengécske. Izgalmas lett volna egy helycsere az exet játszó, élettelibbnek és rokonszenvesebbnek ható Judy Greerrel, aki éppen nemrégiben írt könyvet arról, milyen örök mellékszereplőnek lenni. A karakteres Bobby Cannavale rendőre és Lang három bugyuta haverja viszont az elvártnak megfelelően működik.
A jól elrejtett szerelmi szál mellett A Hangya kettő plusz egy szülő-gyermek kapcsolatot is felvázol. Scott vasárnapi apukaként próbálja elérni, hogy aranyos kislánya (Abby Ryder Fortson) valóban felnézhessen rá. (Utóbbi beceneve a magyar változatban Tücsök, ami a játékos elmékben további asszociációkat kelthet.) Az egyértelmű szituációt néha ilyen mondatokkal verik bele a néző fejébe: „Legyél az az ember, akinek a lányod hisz”. A másik két viszony már jóval súlyosabb, terápiájuk is radikálisan eltér. Az elhidegült Hank és Hope közös harccal és fantáziátlan sablondialógusokkal gyógyulgat, Cross viszont hiába próbál bizonyítani az egykor apahiányát enyhítő Hanknek, ezért frusztrációját már csak a bosszú enyhítheti. A két férfi múltját, a mester-tanítvány nexus elmérgesedését, valamint Cross elhagyatottságból eredő lelki sérüléseit a film nem bontja ki, megfosztva a főellenséget egy érdekes dimenziótól. Így Stoll nem lesz több egy irritáló, részecskéktől zavart idegrendszerű rosszfiúnál, annak viszont kiváló.
Az alkotók legnagyobb érdeme, hogy ügyesen keltenek empátiát a lábunk alatt élő rovarok iránt. Az embernek kedve támadna megpaskolni a CGI-vel cukira varázsolt hangyák csápos fejecskéjét, a világukban játszódó jelenetek pedig új és édes ízzel gazdagítják a mozit. (Az Alice Csodaországban szindrómát idéző pillanatok ráadásul számos poént szülnek.) A gyönyörű, 3D-ben még hangsúlyosabb föld alatti akciók és a rettenthetetlen minihadsereg szépen kidolgozott csatái annyira jól sikerültek, hogy már szinte vágyunk közéjük. Mert, akárki akármit is mond, egy hangyát megülni igenis marha menő. E lények itt kizárólag a rosszakat csípik meg, és irántuk feltámadó szeretetünk biztosan kitart még annyira, hogy legközelebb gyengédebben pöcköljük le magunkról valamelyik kis hőst.
A Hangya (Ant-Man), 2015. Rendezte: Peyton Reed. Írta: Adam McKay, Paul Rudd, Edgar Wright, Joe Cornish. Szereplők: Paul Rudd, Evangeline Lilly, Michael Douglas, Corey Stoll, Judy Greer, Bobby Cannavale. Forgalmazza: Fórum Hungary.